Kísérlet Országh Antal (1821-1878) fényképészeti módszerének kiderítésére.

A projekttel két célom volt, egyrészről Országh Antal korát megelőző és mindmáig nem ismert készítésmódú fotográfiai eljárásának megismerése, másrészről régebbi szakmai akcióimhoz hasonlóan egy olyan módszer alkalmazása, valószínűleg elsőként Magyarországon, amit a világban már évek óta használnak. Nevezetesen fotóműtárgy technikatörténeti elemzésekor nemcsak (a gyakran szakszerűtlen) írásos forrásokra hagyatkozni, hanem magán a tárgyon reáltudományos, műszeres vizsgálatokat is végezni a tények megismerése érdekében.

Előzmények

Országh Antal 1821-ben született Máramarosszigeten, az 1840-es években történelmet tanult Pesten az egyetemen, miután családja nem tudta fizetni a költségeket 1841-ben katonának állt. Az 1848-as szabadságharc idején császári és királyi hadapródként szolgált Itáliában, de az itáliai forradalom hatására – több magyar társával együtt – átszökött az olasz egységekhez. 1849-ben Velence kapitulációja után Törökországba menekült, majd 1850-ben már Párizsból írt levelet. 1

Tehetséges rajzoló volt és írással, újságírással, műfordítással is foglalkozott. Folyamatos anyagi nehézségei enyhítésére sok más dologgal is próbálkozott. Több magyar újságba is írt párizsi tudósításokat ezekben későbbi fotográfiai tevékenységéről is találhatók adatok.

Fényképezni az 1855-ben, a Párizsba látogató Simonyi Antal (1820-1892) mérnök, festő, fényképésztől tanult, aki egy fényképészeti találmányával nyert érmet Párizsban. 2 Ezt írja erről: „Ugyanis mióta lángeszü barátomtól hazai müvészeink egyik legjelesebb tagjától, Pesten lakó Simonyi Antal mérnök és festésztől a fényirászatot megtanultam, alig bizonyitám be pár csekély arczképpel, hogy a papirfényirászatot értem, azonnal az akkor keletkező vászonphotographiára 3 forditám minden gondomat.” 4 Ennek a „vászonphotográphiának”, a pannotípiának aztán ihlető szerepe volt a későbbiekben kidolgozott eljárásánál.

1. Ábra: Országh Antal, Mayer György fotója (Országos Széchényi Könyvtár)

A találmánya jelentőségének, létrejötte körülményeinek megértéséhez a korabeli fototechnikai helyzet áttekintése szükséges. 1855-ben tehát, mikor Országh fényképezni kezdett az uralkodó technika az 1851-ben feltalált kollódiumos nedves eljárás5 mint felvételi és az 1850-ben feltalált albuminpapír 6 mint ennek másoló/pozitív anyaga volt. A kollódiumos eljárás kétféle módon volt használatos, mint negatív-pozitív eljárás és mint közvetlenül a felvételi anyagon pozitív képet adó, 1 példányos, direkt pozitív eljárás.7 Ezek a metódusok kb. 30 évig, az 1880-as évekig voltak dominánsak. Egyidejűleg még (bár csökkenő mértékben) használatban voltak a korábbi eljárások a dagerrotípia 8 (1839-) és a talbotípia 9 (1841-) egyes változatai is, sőt bizonyos célokra alternatívát is jelentettek az uralkodó metódusokhoz képest.

Az ekkori eljárásokkal készült képek tartóssága sok problémát okozott, a dagerrotípia sötétre oxidálódott ha a védőcsomagolása valamiért nem volt megfelelő, a papírképek (albumin és a talbotípiánál sópapír) pedig többek között a bennük lévő finom eloszlású fotolitikus ezüst nagy felülete és csekély tömege miatt ki voltak téve az összes károsító hatásnak emiatt elhalványodtak, elszíneződtek. A hordozóként használt papír savasodása és a felragasztásához használt anyagok is károsító hatásúak lehettek. André Adolphe Eugène Disdéri (1819-1889) 1854-es találmánya, a vizitkártya formátum, amihez hasonló képeket Országh is készített a vékony papíron lévő fényképek kartonra ragasztott formában való tálalását jelentette. A képezüst védelme érdekében aranyszínezést alkalmaztak, de ennek technikája a korai időszakban nem eredményezett kellő tartósító hatást.

2. Ábra: Fakult és elszíneződött albuminpapíros vizitkártya Országh Chastanier-vel közös párizsi műterméből

A probléma súlyát mutatja, hogy 1855 tavaszán a londoni Photographic Society (a későbbi Royal Photographic Society) egy bizottságot hozott létre („Fading Comittee”) Roger Fenton elnöklésével a probléma megoldási lehetőségeinek vizsgálatára. (Bár Fenton március 8-tól, június 26-ig a Krimben volt, azért a bizottság tudósai dolgoztak.) Albert herceg, Viktória királynő férje, aki fotógyűjtő is volt, s így érdekelt a dologban 50 fontot adott a költségeikre, ami akkor szép summának számított. E bizottság jelentése 1855 novemberében jelent meg10 Más szakemberek is publikáltak ekkor a témáról, a Fading Comittee kémikus tagja T. F. Hardwich, a francia Alphonse Davanne és Jules Girard, stb.

3. Ábra: Photographic Failures. A Punch 1847-es karikatúrája a fényképek fakulásáról.

A korai időkben általában savas, (sel d'or néven emlegetett) aranyszínezőt használtak a fixírrel keverve, és ez olyan bomlási folyamatokat indukált a nátrium-tioszulfátban, ami szinte kimoshatatlan kénszármazékokat eredményezett, ráadásul az albuminpapírból amúgy is nehéz volt kimosni a vegyszermaradványokat, ezek aztán sikeresen ellensúlyozták az ilyen aranyszínezés amúgy sem kellő intenzitású konzerváló hatását. A jobb módszer, az első alkálikus aranyszínező ugyancsak 1855-ben született meg, James Waterhouse találmánya, ezt a fixír előtt és nem benne alkalmazták és több aranyat választott ki az ezüstszemcse felületén, jobban segítve a kép megmaradását.

A találmány születése

Visszatérve Országhoz, ismét 1856. november 20-i keltezésű leveléből idéznék 11 „Engem a collodionnak vászonvitele véghetlen meglepett. Igaz ugyan, hogy a cliché, vagyis anyalap, a typüveg oda van, de legalább az egyetlen arczkép, mit az ember róla von, tökéletes. Sok fejtörésembe, sok szájamtól elvont garasba kerűlt nekem, mig teljes lelkiismerettel elmondhatám, hogy a fényirászat e nemében Párisban senki sem vetélkedhetik velem, még mesterem sem. De ez nem volt elég. A collodion viaszos vászonra vitele még mindig sántitott az által, hogy akár nedves akár száraz állapotában kénytelen volt az ember a képet kénkősavanyos vizbe mártani, hogy a collodionhártya az üvegtől elváljék. E savany a rajz legfinomabb ezüstporát, mely az árnyalatok átmeneti folyását képezé, nagyobbrészt lerágta, ha még oly gyönge volt is a savany adag, nagyon gyönge pedig nem lehetett; különben a kép, a hártya le nem vált. – Innen az következett, hogy meg kelle vallani, miszerint az üvegen maradt kép: az üvegfényirat, sok
kal szebb, sokkal szirmosabb mint a vászon, bármi fehér legyen is a vásznon a kép, s bármi híven megőrzöttek a félszinek. – Sokat búsultam, hogy e szép rajz most már arra van kárhoztatva, hogy üvegen maradjon. Mindenféle merényleteket tettem, Porczellán, papiron, guttaperchán, puszpángfán, szarún, közönséges csonton, elefánt-csonton, semmi sem elégített ki, mig végre azon ötletre jöttem: egyenesen vulkanizált mézgalapon dolgozni üveg helyett. Ez egyszerre sikerűlt, s a nélkül hogy üveget használtam volna, mézgalapomon a leggyönyörübb,legszendébb arczkép jött létre. Természetesen positiv – (mint már mondám, a negativet végkép félretevém, kivéve ha sokszorozni kell). „

„Lefordítva” a régies nyelven írt szöveget, megragadta a fantáziáját a pannotípia eljárás azon része, hogy a képet hordozó kollódiumréteget a már kész, nedves kollódiumos eljárással készült üvegnegatívról transzferálni lehet egy másik hordozóra. Itt fekete viaszosvászonra, ahol a kép megfordul és noha negatív, pozitívnek látszik, mert a fényérte és előhívás után sötét -- képezüstöt tartalmazó -- részei világosabb színűek a vászon feketéjénél. (4. ábra)

4. Ábra: Kollódiumos direktpozitív, bal oldalon világos háttér előtt negatív, jobb oldalon a középen látható fekete háttér előtt pozitív képet mutat

A leírásból az derül ki, hogy ekkor még csak kísérletezik a jövendő módszerével, bár a papírhordozó is szerepel a kísérletek között, de végül a kaucsuk mellett dönt, viszont a műtermeiben készített vizitkártya formátumú képek papírhordozósak. Ami érdekes, hogy ebben a szövegben már a műterme címét adja meg: 18 rue de l’Odéon, tehát lehet, hogy már van is műterme.

További érdekesség, hogy itt már a negatívról készült pozitív kollódiumképekről is ír, melyeket fehér alapra kell áthelyeznie.

A kísérleti periódus leírása azért is fontos mert egy nagyon hasonló eljárást, ami ellentétben az Országhéval elég jól dokumentált, egy kortársa Albert Moitessier (1833-1889) francia tudós is kifejlesztett, ezt taglaló műve: La photographie appliquée aux recherches micrographiques címmel azonban csak 1866-ban jelent meg, (bár már 1857-es adat is van róla12 13) mikor Országh már évek óta gyakorolta eljárását. További különbség, hogy míg Országh portréfényképészeti célra fejlesztette ki a metódust, Moitessier mikrofotográfiai célra. Valószínűleg egyik módszer sem volt szabadalmaztatva, bár Országh később szabadalmaztatta a módszere továbbfejlesztett változatát 1865-ben. Lehetséges, hogy a fototechnika történetben gyakran előforduló módon, hogy több feltaláló is azonos korban, hasonló módszerekkel kísérletezett, így itt is ez történhetett. Másrészről az Országh féle módszer hiányzó szakirodalmi forrásait némiképpen pótolja a Moitessier féle leírás.

1856-ban tehát már valószínűleg csak a megfelelő hordozó megtalálása volt hátra. 1857. február 2-i dátumú írásában14 már ez van:

„De most van még egy más egészen új módja a fényiratnak. Azonban a collodionnak nem barna viaszos vászonra, hanem hófehér porczelán-, vagyis visite-kártyapapirra vitele. Ez a negativ anyalapnak sötét szobában az ablakon hagyott egyetlen nyilásába illesztésével, s annak ujjonti lefényirása által megy véghez. Eszközei tizszer jutányosabbak, mint az eddigi rendszer, eredménye pedig tündéri. – Merényleteim oly jól sikerültek, hogy örömemben csaknem beteg levék.”
A módszer tehát elkészült. Az ablakra helyezett kollódiumos negatívot egy hasonló kollódiumos nedves eljárásos üvegnegatívra lefényképezi (5. ábra)15, kidolgozza és az így kapott pozitív kép

5. Ábra: A negatívról pozitívképet készítő eszköz a Moitessier könyvből 1866.

kollódium rétegét az üvegéről leválasztva az úgynevezett porcelánpapírra helyezi át. A porcelánpapír egy a műnyomóhoz hasonló mázolt papír, felületén valamilyen kötőanyagban fehér pigment van, így eltakarja a papír színét és felületét, ami ettől fényes és nagyon fehér lesz.

Az Országh által használt változatban zselatin kötőanyagban bárium-szulfát van szuszpendálva, vagyis összetétele megegyezik a több mint egy évtizeddel később bevezetett baritrétegével, (erről majd még később a műszeres vizsgálatoknál). Ha a fentebb vázolt tartóssági problémák szempontjából nézzük, ezáltal a hordozópapír és annak ragasztása kémiailag elválasztásra kerül a képrétegtől így ebből az irányból izolálva van valamennyire a kémiai károsító hatásoktól. A kép (nagyon) fehér alapszíne és fényes felülete is ennek a rétegnek a segítségével volt elérhető.

A pozitívanyag, amit használ úgynevezett előhívóanyag (ez a kimásolóanyagoktól16 való megkülönböztetést szolgáló szakszó) ellentétben a korban használt kimásolóanyagokkal, így a kép nem a fragilis fotolitikus ezüstből áll, hanem az előhívás során keletkező filamentáris ezüstből, ami lényegesen robusztusabb szemcséket jelent, amelyek ennélfogva ellenállóbbak is, ráadásul miként a vizsgálataink mutatták aranyszínezést is alkalmazott a tartósításukra.

6. Ábra: Baloldalon a (kimásoló) albuminpapírban lévő fotolitikus ezüst látható, a jobboldalin a modern előhívópapírban lévő filamentáris ezüst, mindkettő 40 000-szeres nagyítású elektonmikroszkópos mikrográfia. James M. Reilly, Care and Identification of 19th-Century Photographic Prints, Eastman Kodak Company, 1986, 18p

A fekete fehér fényképek színe alapesetben a szemcseszerkezetüktől függ, ha finom szemcséjűek úgy melegebb, sárgásabb tónusúak, ha nagyobb szemcsézetűek, akkor hidegebb tónusúak, ennek köszönhető, hogy a „porcelán papírképek”, ahogy Országh eljárását hívják fekete-fehérek és nem barnás színűek, mint az albuminpapír például.

7. Ábra: Egy fakult albumin pozitív a párizsi műterméből és egy porcelán papírkép a pesti műterméből (magántulajdon)

A negatívról pozitív készítés ebben a korban általában másolókeretben történt, a negatív és pozitív anyagot képoldalukkal egymáshoz szorítva kitették a napfényre, ezért a pozitívkép mindig ugyanakkora lehetett csak mint a negatív. Bár az 1860-as években már használtak napfénynagyítókat is speciális esetben, az érzéketlen kimásolópapírra ez hosszú expozíciót és speciális feltételeket igényelt.

8. Ábra: Kimásolópapírra nagyítás napfénynagyítóval és másolás másolókeretben az 1860-as években. Enoch Long, műterme, Quincy Illinois, cianotípia, The Isenburg Collection @ AMC Toronto; Désiré van Monckhoven, Popular Treatise on Photography.London, 1863. 107p és egy több korabeli könyvben szereplő rajz a másolás közbeni ellenőrzésről.

Országh módszerénél alapesetben is optikai eszközzel készült a pozitív kép, így annak mérete nem függött a negatívétól és a jóval érzékenyebb előhivó fotóanyag miatt rövidebb expozíciót igényelt.

Az utóbbi két része a metódusnak jóval később, több mint 50 év múlva, a XX. század második évtizede táján lett része az általános fényképészeti gyakorlatnak, így ennyivel előzte meg a korát.

Országh1862-ben kegyelmet kapott és 1863-ban, műtermet nyitott Magyarországon is Pesten, a Kerepesi út 3. alatt. A műterem rövid időn belül megszűnt gazdasági okokból és Országh visszament Párizsba.

9. Ábra: Országh egykori műtermének képe, a műtermét megvásároló és másik helyre áttelepítő Szentkuty István vizitkártyája verzóján. (Michael Gregorio gyűjteménye) A rajz a valós képet mutatja ugyanis a műterm egyik későbbi tulajdonosának van egy olyan fényképe, amin látszik a műterem homlokzata.

Úgy tűnik a pesti műteremben más beszállítóktól vásárolta az alapanyagokat így a „barit” rétegben ólomfehér 17 adalék is volt, ami idővel, a levegőben lévő kénes gázok hatására elszíneződik ezért az itt készült képeknél a fehér részeken idővel sötét fátyol keletkezik.

10. Ábra: A pesti műteremben készült képek papírjának bevonatában elszíneződött ólomfehér pigment van (magántulajdon)

Magyarországi időszakának fejleménye, hogy részvénytársaság alakult vállalkozásának finanszírozása céljából, a porcelán papírkép technikájának népszerűsítésére és ennek kapcsán más műtermek is használni kezdték az eljárást.18 19

Párizsban tovább folytatja a kísérletezést, a kollódiumos réteg áthelyezési technikáját másféle hordozókra is kiterjeszti, ennek leírását már 1858-ban is megjelenteti egy bibliográfia szerint
(sajnos nem sikerült hozzáférnem a kiadványhoz) 20 ezt a találmányát már szabadalmaztatja is 1865-ben 15 évre. Valószínűleg anyagilag is jobban állt ekkor, ez ugyanis 500 frankba került, ami egy elég jelentős összeg volt anno.

11. Ábra: Országh 1865. február 7.-én, Párizsban beadott szabadalmi kérvénye (az INPI, párizsi szabadalmi hivatal jóvoltából).

A Huszt váráról készített albumában számos (igazi) porcelán hordozóra készült képe is van, ez vélhetőleg a továbbfejlesztett módszerével készült, de most nem volt mód ezeken műszeres vizsgálatot végeznünk. Érdekes közreműködése volt Orbán Balázs, A Székelyföld leírása, Pest, 1868-1873. című művénél, ahol a kötethez készített fényképek alapján készített fametszeteket (többekkel egyetemben), mivel a korabeli nyomdatechnika csak ilyen módon tudta megjeleníteni ezeket a képeket.

Nincs adatom arról, hogy későbbi élete során végrehajtott e újabb fejlesztéseket az eljárásán, valamikor az 1870-es évek környékén a párizsi műhelyének sikerei is végetérhettek, hazajött és elkezdődött egy egyre szegényebb korszaka, amikor vegyesebb dolgokból igyekezett megélni. Bár a fotográfiát elsősorban amúgy is főképp megélhetési kérdésnek tekintette, inkább képzőművésznek és írodalmárnak tartotta magát.

Technikatörténeti szempontból a porcelán papírkép eljárás piacának az albuminpapírt felváltó „emulziós” kimásolópapírok21 különösen a kollódiumos kötőanyagú celloidin megjelenése vethetett véget. (1867-től már gyártották, jóllehet később terjedt el a használata.) Nem kellett már házilag előállítani, érzékenyíteni, bonyolult műveleteket végezni ezekkel a pozitívanyagokkal, gyárilag előállított késztermékek voltak, már baritréteget is tartalmaztak és jóval tartósabbak is voltak a kezdeti kimásolóanyagoknál. Képük barnás volt, nem fekete-fehér mint Országhé, így jobban illeszkedtek a fényképektől akkoriban megszokott megjelenéshez és ugyanazokkal az eszközökkel, metódusokkal dolgozhattak ezekkel mint például az albuminpapírral, csak gyorsabban és egyszerűbben. Bár az Országh féle megoldás technikai előnyeinek többi részei csak a XIX./XX. századforduló táján az előhivópapírként működő zselatinos fotópapír révén váltak elérhetővé, sőt, némelyek még akkor se, az ő idejében azonban a piac ezeket még nem respektálta.

Műszeres és fototechnikai vizsgálatok

1. Négy porcelán papírkép helyszíni XRF elemzése

A képek felületét több ponton mértük roncsolásmentes kémiai elemzéssel, röntgenfloureszcens spektrometria (XRF) segítségével, Thermo Scientific Niton Xl3t GOLDD+ típusú kézi, hordozható készülékkel (Ag-anódos, 50 kV-os röntgencső, LDD detektorral, 170 keV felbontással). Minden mérés 120 másodpercig tartott, négy energiaszűrőt használva (Main, Low, High, Light - 30 sec. / szűrő). A mérési felületek 8 vagy 3 mm-es (a készülék beállításai között választhatóan) átmérőjű kőrnek megfelelő területek voltak.

Minden fotó esetében elemeztük az alap papírt, valamint a fotópapírt, majd ezeket követően a fénykép legsötétebb területeit. Célunk a képek közötti esetleges kémiai összetétel különbségek megtalálása volt, ami hasznos információul szolgálhat az adott fénykép készítéstechnikájához.

A négy kép közül egy francia és három magyar eredetű, aminek az XRF elemzési adatait az alábbi táblázat mutatja. (még nincs fent)

Főbb megállapítások között említhető, hogy a francia kép nem tartalmaz ólmot, azaz sem az alap papír, sem a fotópapír fehér része nem ólomfehéres, hanem kevés bárium (kb. 0,5 %) mérhető, ami barium fehér használatára utalhat (BaSO4), amit megerősít a kimutatott kén is. Az összes többi esetben (magyar képek) ólom és bárium egyaránt mérhető jelentős mennyiségben a felületeken, ami együttes ólom- és bárium fehér használatára mutathat. Az ezüst olyan finom eloszlásban vagy olyan vékonyan lehet a felületeken, hogy ennek mennyisége a kézi XRF technika kimutatási határa alatt van, így csak annyi mondható el (ami az adott kimutatási határból jön), hogy az ezüst kevesebb, mint kb. pár század % átlagosan. A magyar képek esetében a jelentős ólomtartalom is ronthat ezen a helyzeten, hiszen az ólom jól elnyeli a környező elemektől származó jeleket (karakterisztikus röntgensugárzást). A fekete felületeken lévő plusz ezüst mennyiség azonban jól látható a nagyított spektrumokon, ahol az ezüst-anódos röntgencső miatti és ezért a mindig jelenlévő Ag-csúcsnál kissé intenzívebb csúcs jelenik meg, ami az alábbi ábrán látható. A kék spektrum a fehér papír, a piros spektrum a fekete felület XRF spektruma. Itt egyben az arany csúcsok is jól látszódnak a fekete felület mérési helyénél, ami aranysók használatára utal az ezüstsók mellett.

Budapest, 2018-06-13 May Zoltán, PhD.

2. Országh Antal fényképek infravörös (IR) spektroszkópiai vizsgálata

A vizsgált minták:

MNM20181_1    magyarországi műteremből származó minta (MNM)
FBfrancia1        franciaországi műteremből származó női portré
FBfrancia2        franciaországi műteremből származó gyerekportré

Fourier transzformációs infravörös spektroszkópia (FTIR):

A karakterisztikus rezgési frekvenciák mérésén alapuló infravörös és Raman-spektroszkópiai technikák egyszerre alkalmasak szerves és szervetlen eredetű – műtárgyakban általában heterogén keverékként jelen lévő − anyagok gyors és megbízható azonosítására. A teljesen roncsolásmentes, semmilyen mintaelőkészítést nem igénylő Raman mikroszkópia, illetve az ugyancsak roncsolásmentes FTIR mikroszkópia vagy a teljes reflexión alapuló ATR (Attenuated Total Reflection = csillapított teljes reflexió) IR technika – gyorsaságának, egyszerűségének, nagy szelektivitásának és jó érzékenységének köszönhetően − az utóbbi években a kulturális örökségvédelmet célzó vizsgálatok hatékony eszközei lettek (Caggiani et al. 2016; Ropret et al. 2014). Az IR vizsgálatok a fényképek külső védőrétegének meghatározására irányultak. Első lépésként a teljesen intakt IR mikroszkópiás eljárással monitoroztuk a fényképek felületét (UMA 600 mikroszkóp rendszerrel ellátott Varian Scimitar 7000 spektrométer). Részletesebb vizsgálatokhoz az ugyancsak roncsolásmentes ATR technikát használtuk. A spektrumok felvétele egy MCT (higany-kádmium-tellur) detektorral ellátott Varian Scimitar 2000 Fourier Transzformációs infravörös (FTIR) spektrométerrel történt egyszeres reflexiójú gyémánt ATR („Golden Gate”) kiegészítő használatával. A minta és az ATR kristály közötti érintkezést nagyon kis nyomással (~10cN.m nyomatékkal) valósítottuk meg, ami nem hagyott semmilyen nyomot a mintán. A spektrumokban a 2300-1900 cm-1 közötti hullámszám tartomány a gyémánt ATR optikai elem elnyelése miatt nem értékelhető; általában ebben a hullámszám tartományban nincsenek szignifikáns sávok, így ez a kiértékelést nem befolyásolja. Az ATR spektrumok sávintenzitását minden esetben korrigáltuk (ATR korrekció), így a színképek összevethetőek transzmissziós mérési technikával készült referencia-színképekkel.

Vizsgálati eredmények:

Az FTIR mikroszkópos mérések az ún. transzflexiós módban készültek: a belépő IR fénynyaláb egy részlegesen transzparens bevonatról reflektálódik, azaz a mért színképnek mind reflexiós, mind transzmissziós jelleget mutat.
Mindkét spektrumon a reflexiós sávok (derivált sávalakkal) dominálnak. Reflexiós sávoknál az elnyelési sáv csúcsértéke általában az inflexiós pontnak felel meg; mindkét esetben ezeket a sávokat cellulóz-nitráthoz (lőgyapot, kollódium fő alkotója) rendelhetjük. Az FBfrancia2 spektrumban abszorbancia jellegű sávok (2955, 2872, 1474, 1567, 1149 cm-1) is jelentkeznek utalva egy vastagabb transzparens fedőréteg jelenlétére.
A további vizsgálathoz az ATR technikát alkalmaztuk. Az általunk használt egyszeres reflexiójú gyémánt ATR kristály ~2 mikrométer behatolási mélységet tesz lehetővé, azaz a mintánk felszínéről ilyen mélységben kapunk információt.
Összegezve:

A magyar műteremben készült MNM20181_1 kép bevonata az IR spektrumok alapján egy vékony zselatin, amibe valószínűleg Pb-acetátot kevertek. A spektrumokon a cellulóz-nitrát sávjai dominálnak.
A franciaországi műterem képeinél (FBfrancia1 és FBfrancia2) a fedőréteg vastagabb és a spektrumok alapján sellakkot azonosítottunk. Spektrumkivonások után itt is kimutattunk zselatint, illetve kisebb mértékben cellulóz-nitrátot (kollódium).

Irodalom:

M.C. Caggiani, A. Cosentino, A. Mangone (2016) Pigments Checker version 3.0, a handy set for conservation scientists: A free online Raman spectra database, Microchemical Journal, 129, 123–132
P. Ropret and J.M. Madariaga (2014) Applications of Raman spectroscopy in art and archaeology, Journal of Raman Spectroscopy, 45, 985-992
B. Cattaneo, D. Chelazzi, R. Giorgi, T. Serena, C. Merlo, P. Baglioni (2008) Physico-chemical characterization and conservation issues of photographs dated between 1890 and 1910, Journal of Cultural heritage, 9, 277-284

Mihály Judith, PhD.

.
Előzetes kísérleti darab, Országh-féle módszerrel készítve Venczel Attila által

Összefoglalás

Országh Antal (1821-- 1878), képzőművész, irodalmár 1848-al kapcsolatos párizsi emigrációja idején, 1855-ben tanult meg fényképezni a Párizsba látogató Simonyi Antaltól. Ezután megismerkedett az 1853-ban nyilvánosságra került pannotípia módszerrel is, amelynek egyik lépése a kollódiumos képréteg áthelyezése az üveghordozójáról egy másik hordozóra. Ez felkeltette az érdeklődését és kísérletezni kezdett, többféle próbálkozás után 1857 elején sikert ért el, megszületett a franciául email, magyarul porcelán papírkép nevű eljárása.

Az eljárás során nedves kollódiumos eljárással készült negatívképet optikai rendszeren (pl.: fényképezőgép) keresztül másol ugyanilyen anyagra és az így keletkezett pozitívképet üveghordozójáról levonva, egy porcelán papírnak nevezett anyagra helyezi át. Ezen a papíron zselatinból és a benne szuszpendált bárium-szulfát pigmentből álló bevonat van ami megfelel a későbbi fotóanyagoknál (mindmáig) szereplő baritrétegnek. Eljárása a korabeli albuminpapíros módszernél jóval tartósabb, fekete-fehér képet eredményezett és ellentétben a kimásolópapírokkal alapesetben módot adott a negatívétól eltérő méretű papírkép készítésére is, így évtizedekkel előzte meg a korát.

Kép francia1.: A. képszél B. kartonszél (bevonat nélküli); Kép francia 2.: C. képszél D. kartonszél baritréteges

Köszönetnyilvánítás a munkához nyújtott értékes segítségükért:

Ormos József fotókonzervátornak és Cs. Lengyel Beatrix fotótári osztályvezetőnek, Magyar Nemzeti Múzeum,

May Zoltán PhD és Mihály Judith PhD kutatóknak, Anyag- és Környezetkémiai Intézet Természettudományi Kutatóközpont, Magyar Tudományos Akadémia,

Csorba Csilla művészettörténésznek a Petőfi Irodalmi Múzeum Ország(h), város, híres ember című kiállítás (PIM, 2018) kurátorának, és Országh monográfusának,

Venczel Attila fotóművésznek, a történeti fényképészeti eljárások szakértőjének,

Sándor Tibor osztályvezetőnek és Nagy Zita gyűjteménykezelőnek, Fővárosi Szabó Ervin könyvtár Budapest gyűjteménye,

Professor Dusan C Stulik, Phd, a Getty Conservation Institute nyugdíjas vezető kutatójának,

Párizsi Szabadalmi Hivatalnak (INPI, Institut national de la propriété industrielle)

MOITESSIER, Albert, La photographie appliquée aux recherches micrographiques, Párizs, 1866,

EDER, Josef Maria, Geschichte der Photographie, Ausführliches Handbuch, l. kötet, l. rész, 4. kiadás. Halle, Knapp W., 1932. Knapp, W. Halle.

EDER, Josef Maria, Die Photographie mit dem Kollodiumverfahren, Ausführliches Handbuch. 4. kötet, 3. rész, 1927, Knapp, W. Halle.

EDER, Josef Maria, Die photograpischen Copirverfahren mit Silbersalzen. Die photograpischen Copirverfahren ohne Silbersalzen Das pigmentverfahren und die Heliogravure, Die photograpischen Copirverfahren mittels Mangan--, Cobalt--, Cerium--, Vanadium--, Blei- und Zinn-Salzen und Asphalt, Ausführliches Handbuch 4. rész , 2. kiadás., 1900, Knapp, W. Halle.

HENDRIKS, Klaus B. szerk., Fundamentals of Photograph Conservation: A Study Guide, 1991,

MOLLER Miklós, Vénygyűjtemény műkedvelő és szakfotográfusok számára. 1894, Markovits és Garai, Budapest.

MOLLER Miklós szerk., Fényképészek Zsebkönyve, 1896, Fényképészeti értesítő, Boldogasszony

KINCSES Károly, MUNKÁCSY Gyula, Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel?, 2000, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét

REILLY, James M., Care and Identification 19 th Century Photographic Prints, G2S, 1986,

NADEAU, Luis, Enciklopediae of Printing Photographic and Photomechanical Processes A-L. M-Z. 2. kötet, 1989, Atelier Nadeau, Fredericton, Canada

CHIESA, Gabriele, GOSIO, Paolo, Dagherrotipia, Ambrotipia, Ferrotipia. Positivi unici e processi antichi nel ritratto fotografico, Brescia, 2012

SOR Zita – ORMOS József – CS. PLANK Ibolya. Fényképgyűjtemények állományvédelme. Múzeumi Állományvédelmi Program. Budapest. 2008.

FARKAS Zsuzsa, Festő-fényképészek, 1840–1880, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2005

E. CSORBA Csilla -- SIPŐCZ Mariann, Arany János és a fényképezés, Országh Antal fotográfus (1821–1878) pályaképe, 2019, PIM, Budapest

STULIK, Dusan -- KAPLAN, Art, The Atlas of Analytical Signatures of Photographic Processes, 2013

Lábjegyzetek

1E. CSORBA Csilla -- SIPŐCZ Mariann, Arany János és a fényképezés, Országh Antal fotográfus (1821–1878) pályaképe, 2019, PIM, Budapest, 53-54.p. https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_PIMU_090/?pg=0&layout=s

2Magyar életrajzi lexikon https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/simonyi-antal-77B29/

3Pannotípia, kollódiumos direktpozitív. A pannotípia fekete viaszosvászon hordozóra készült (erről kapta a nevét is). Üveglemezről, savas vízben, átúsztatva vitték át az előhívott kollódium réteget. A vászon átnyomódó szerkezetéről ismerhető fel. 1853-tól volt forgalomban, mások eredményeinek felhasználásával a Wülff & Co. cég találta fel. Bővebben http://archfoto.n1.hu/klexframe.html: #Pannotipia ARCHALTFOTOKONZERV, Fototechnikatörténeti (Egészen) Kis Lexikon

4Délibáb 1856. dec. 14. 50. sz. 603-604 p.

5Le Gray kísérletei után az eljárást Frederic Scott Archer dolgozta ki, és publikálta 1851-ben. Tükörüveglapra (plánüveg) kollódiumot (alkohol és éter keverékében oldott kollódiumgyapot) öntöttek fel, melyben előzőleg különféle (főleg jód) sókat oldottak fel. Mikor a réteg kissé megszikkadt, érzékenyítették ezüst-nitrát savanyított oldatával. Még nedvesen a fényképezőgépbe helyezték, exponálták, előhívták. A hívás végéig nem volt szabad megszáradnia ezért mindig közvetlenül a felvétel előtt kellett elkészíteni az anyagot. Előhívásra vasszulfát, vas-oxalát vagy pirogallol hatóanyagú savas hívót használtak. Fixálása kálium-cianid, nátrium- vagy ammónium-tioszulfát oldatában történt. Ezután mosták, szárították. Sérülékeny rétegoldalát védendő, azt gyakran lakkal fedték be. Bővebben: http://archfoto.n1.hu/klexframe.html #Kollodiumos_nedves ARCHALTFOTOKONZERV, Fototechnikatörténeti (Egészen) Kis Lexikon

6Louis Desiré Blanquart-Evrard (1802-1872) mutatta be 1850-ben és az 1930-as évek végéig volt - különböző változatokban - kereskedelmi forgalomban. Vékony jó minőségű papírt vontak be kloridsós albuminnal. (Az albumin hosszas előkészítéssel, tojásfehérjéből készült.) Miután megszáradt, eltették és csak felhasználás előtt (nem volt tartós) érzékenyítették savanyított ezüst-nitrát oldaton úsztatással. Kimásolópapír volt, így napfényen, másolókeretben másolták. Kissé túl sötétre kellett exponálni. Megvilágítás után mosták, színezték (arany- vagy/és platinaszínező), fixálták, mosták, kartonra kasírozták (még nedvesen) majd hidegen vagy melegíthető simítógéppel szárították. Bővebben: http://archfoto.n1.hu/kislex.html#Albumin

7Leírása:http://archfoto.n1.hu/klexframe.html #Kollodiumos_direktpoz ARCHALTFOTOKONZERV, Fototechnikatörténeti (Egészen) Kis Lexikon

8Leírása:http://archfoto.n1.hu/klexframe.html #Dagerotipia ARCHALTFOTOKONZERV, Fototechnikatörténeti (Egészen) Kis Lexikon

9Másnéven kalotípia. Leírása:http://archfoto.n1.hu/klexframe.html #Talbotipia ARCHALTFOTOKONZERV, Fototechnikatörténeti (Egészen) Kis Lexikon

10The Photographic Journal, No. 36. November 1855, 251-252.

11Délibáb 1856. dec. 14. 50. sz. 603-604 p

12Henri de la Blanchere, Répertoire encyclopédique de photographie, Párizs 1862. 379 p

13Henri de la Blanchere, Répertoire encyclopédique de photographie, Párizs 1865. 127 p, Ismerteti Ország 1865-ös szabadalmát, de mint a Moitessier féle eljárás továbbfejlesztését. Nincs forrásom arról, hogy Országh ismerhette e Moitessier eredményeit 1857-ben.

14Délibáb 1857. március 8. 10. szám 125-126 p

15Albert Moitessier, La photographie appliquée aux recherches micrographiques, Párizs, 1866, 318 p

16A pozitívanyagok 1841-től egész a XIX/XX. századfordulóig, ezüst-klorid érzékenyítésű, szabad ezüst-nitrátot is tartalmazó úgynevezett kimásolóanyagok voltak, a kép közvetlenül a fény hatására jelent meg rajtuk. Ettől eltérő működésűek az úgynevezett előhívóanyagok ezeknél a fényérzékeny anyagban a megvilágítás hatására csak látens kép alakul ki és ez csak az előhívás művelete révén válik láthatóvá. A kép rögzítése mindkét esetben nátrium-tioszulfát oldatában történik. A kimásolóanyagokban lévő nagyon finom eloszlású, könnyen oxidálódó fotolitikus ezüst tartósítása általában nemesfém bevonatot eredményező arany- vagy/és platinaszínezéssel történt. Az előhívóanyagoknál csak ritkán alkalmaztak ilyen tartósítóeljárást.

17Ólomfehér, bázisos ólom-karbonát, kremsi fehér, cerussa, 2 PbC03. Pb(OH)2. M 775,67. Fehér, vízben oldhatatlan, nehéz, mérgező por, d 6,7...6,86. Fényálló ugyan, de levegőn hosszabb idő után hidrogén-szulfid hatására fokozatosan megsárgul, majd megbarnul. Savakkal és alkáliákkal szemben nem állandó. Az ~ nek lenolajjal keverve, pigmentként különösen nagy a fedőképessége; ~ -pótlékként esetleg ólom-szulfát jön számításba. A festőművészetben az ~et mákolajjal elkeverve kremsi fehérnek nevezik. Előáll.: Ólom-oxidot és/v. finomeloszlású ólmot vízben szuszpendálnak, ecetsavat adnak hozzá, és a szuszpenzión levegőt és szén-dioxidot fújnak keresztül, erre ~ válik ki. Römpp Vegyészeti Lexikon, Müszaki Kiadó, Budapest, 1983, 516p

18E. Csorba Csilla, Az Arany család fényképésze Országh Antal (1821–1878), 64p. 2019, PIM https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_PIMU_090/?pg=0&layout=s

19Kincses Károly, Papír porcelánkép http://fotomult.c3.hu/pozitiv/papir-porcelankep/index.html „anyagi nehézségei támadtak, így egy befektető csoport (Sztupa György, Kozmovszky Antal és Tacsocsik Péter) részvénytársaságot hozott létre, hogy a papír porcelánképeket minél szélesebb körben ismertté tegye. A részvénytársaságnak Pesten, az Egyetem tér 3. sz. alatti Klenovits-házban (Majer Sándor), Bécsben, Győrben, Debrecenben (Müller Lajos), Szegeden (Landau Alajos) voltak fiókműtermei. Müller 1863 őszén a Hortobágy című lapban ezt írja: „a Pesten létező porcelánfényképészeti társulat tagja, miáltal képesítve van a még kevésbé ismert porcelán-képekre." Landau 1863 tavaszán így hirdet: „a régi modor szerint készült vizitkártyából 12 darabot 5 forintért, míg az új modorú, ún. pocellán-fényképekből 9 forintért 12 darabot ad. A porcellán fényképeket az országosan ismert modor szerint készíti, igen finomak és fényüket nem veszítik el." (Szegedi Híradó, 1863. 21, 48, 55.)”

20Manuel Bibliographique du Photographe Français, Paris, 1862, 14p. „Le Collodion transporté sur fond blanc et sur fond noir, procédés complétement perfectionnés par ANTOINE D'ORSZAGH (ORSAGUE), Paris, 18, rue de l'Odéon (autographié par l'auteur.)-Paris, lith. de Lacour et de Guérin, 1858, in-8.”

21ARCHALTFOTOKONZERV, Fototechnikatörténeti (Egészen) Kis Lexikon, Emulziós Kimásolópapír http://archfoto.n1.hu/klexframe.html l#Emulzios_Kimpap