English language
version: Daguerreotype
installations
types
Utolsó változtatás: 2013. feb. 22.
Dagerrotipek installációja és
konzerválásuk egyes kérdései
Az oldal folyamatos
szerkesztés alatt van.
Dagerrotipet 1839-től (Magyarországon 1840-től) készítenek. Már
jóval a módszer feltalálása előtt ismerték az így készült képet
leggyakrabban érő pusztító hatást, annak okait és a megelőzés módját
- mivel ez azonos az ezüsttárgyakéval, így már az első
nyilvánosságra kerülő darabok is ennek figyelembevételével
készültek. Ez a levegőben lévő (elsősorban kéntartalmú) gázok által
a lemez felületén létrehozott szivárványos fényű, sötét kékeslilás
réteg. Először a lemez szélein alakul ki (kivételek vannak), és
befelé haladva elborítja s így egyre inkább láthatatlanná teszi a
rajta lévő képet. Az ezután következő gyakoriságú károsodások is
ezzel függnek össze: ugyanis egyrészt az ennek restaurálására
alkalmazott rossz módszerek, másrészt a megelőzés céljából készített
védőcsomagolás tökéletlenségei következtében keletkeznek. A többi,
mint pl. a kép készítése során elkövetett hibák, belső oxidáció,
stb. ritkábban fordulnak elő. Ebből szinte látható az elsődleges
teendő: a védőcsomagolások hiányosságainak kiküszöbölése, ezek
szakszerű karbantartása (pótlása ha kell).
Noha a védőcsomagolás (tok, paszpartú, díszítés, stb. ennek
gyűjtőneveként használom itt az installáció
szót) lényegi elemei már 1839-óta ismertek, Daguerre által készített
-- s dedikált -- korai képek is ilyenben vannak. Az eredeti leírás
magyar fordítása is már 1840-ben
megjelent
Zimmermann Jakab jóvoltából, ahol szó esik a védőcsomagolásról
is: "Hogy a' képek jól megőriztessenek, üveg alá tétetnek,
leenyveztetnek 's így még a' napon is változhatlanok.". És bár egy
lemezt üveglap és karton közé rakni s papírcsíkkal légmentesen
körberagasztani nem nagy ördöngösség, mégis ennek hiányában ment
tönkre (sok egyéb mellett) az egyetlen fennmaradt, Magyarországon
készült Kossuth kép (Marastoni Jakab szignójával) vagy az egyetlen
tájkép. A kombinált módszer áldozata pl.: a Petőfi dagerrotip (az
egyetlen fennmaradt fényképe): előbb a sérült üveg miatt
oxidálódott, majd az alkalmatlan restauráló módszer (ciánkáliumos)
megindította az eltűnés felé vezető úton. Különösen tanulságos a már
említett Kossuth portré esete: mikor visszaajándékozták
Magyarországnak (1930) a lelkes honfiak nagy, vörös bársonnyal
bevont díszdobozt készítettek neki (sőt a vele jött reprodukciónak
is jutott díszcsomagolás) csak épp hiányzó üvegét nem pótolta senki
(1989-ig). Az eredmény jól látható: a kép láthatatlan. Olyan
dagerrotipet melyet az oxidkár egyáltalán ne érintene, egyet se
találtam eddig.
Néhány általánosság
Miután a helyreállítandó installáció szerves része a műtárgynak (és
bizonyos adatokat is hordozhat), fontos, hogy eredeti jellegét mind
tökéletesebben megőrizzük a munka során. Ne legyünk se lélektelen
technokraták, se primitív csicsázók, még akkor sem, ha tudjuk, az
előbbi, az általános restaurálási alapelvekkel összhangban lévő
mondat a gyakorlatban kissé utópisztikusnak ítéltetik. Az esetek
többségében ez egyszerűen úgy oldható meg, ha az installációt úgy
szedjük szét, hogy aztán minden egyes eleme visszarakható maradjon.
Ehhez lehet hasznos az alant ismertetendő szerkezettípusok ismerete.
S különösen hasznos lehet akkor, ha csonka, hiányos installációt
találunk, hogy kiegészítésük szak- és stílszerű lehessen.
Lévén minden gyógyszernek mellékhatása, a védőcsomagolások a lemezt
károsíthatják is, ha szerkezetük, anyagaik nem megfelelőek. így
vannak az egyes fajtáknak típusos és általános hibái is. Utóbbira
példa: ha a lemez képes oldala érintkezik az üveggel (különösen, ha
az bomlásnak indult) vagy olyan papírral, ragasztóval, fémmel, stb.
mely oxidálja. A bomló üvegen növekedő cseppszerű anyag, ha időben
nem cseréljük ki, eléri a lemezt és átmarja az ezüstréteget. A
lemezzel egy légtérbe kerülő anyagok káros kigőzölgései is rongáló
hatásúak.
A bomló üveg. Látható a keletkező, növekedő,
cseppszerű anyag ami a bomlás terméke. Ha az
üveget időben nem cseréljük ki, eléri a lemezt és átmarja az
ezüstréteget.
A dagerrotip-installáció funkciók szerint két részre osztható. A
lemez mikroklímáját biztosító lezárt, és az erre borításként kerülő
díszítő részre.
A munkám során talált főbb installációtípusok a következők voltak:
1. Korai (és német)
A baloldali kép Kawalky Lajos
által ( a paszpartu jobb alsó sarkában) szignált reprodukció
66x83 mm-es
lemezen. (Id. Röck Istvánné sz. Amelie Müllert [1820-1843]
ábrázoló rajzról készült. A Magyar Nemzeti
Múzeum tulajdona) A jobboldali kép a:http://www.daguerreotype-gallery.de/4museum/museum2/museum2.html
oldalról való és Wilhelm Severin készítette.
Úgy gondolom, hogy az 1840-es évek első felében egész Európában
domináns típus lehetett, s legtovább Németországban (keletibb
részein elsősorban) maradt használatban. Hátul karton, majd a lemez
(gyakran kerek Petzval-Voigtlánder kamerához való), ezután fehér
papírból készült paszpartu, többnyire nyolcszögletű ablakkal.
Díszíteni is szokták az ablak vonalát követő léniákkal, német
változatán színes papír használatával és más, bonyolultabb elemekkel
is. Gyakori az alsó két rézsutos oldal mentén a szerzői szignó és az
expozíciós idő feltüntetése. A lemezt a hátlap és a vele
összeragasztott paszpartu tartja, gyakran külön peremet készítettek
belül a rögzítéséhez. Ezután az üveglap jön. A hátlap és a
körberagasztás többnyire fényes fekete papírból készül. A magyar
változatnál a körberagasztást kis kartoncsík egészíti ki, mely a
paszpartuhoz és az üveghez ragasztva fokozza a légmentességet. Ha ép
maradt, elég jó védelmet biztosít. Talán a túl vékony hátlap a
gyenge pontja, és a benne használt ragasztó, mely a rézlemezt
oxidálja. Ritkák a sértetlen példányok, többnyire az üveg vagy a
körberagasztás sérül.
A korai tipusú installáció szerkezete. 1.
aranyozott díszítőcsík (opcionális) 2. papírcsíkok a
körberagasztáshoz 3. üveglap
4. papir paszpartu 5. dagerrotip 6. hátlap
karton 7. hátsó borítópapír.
2. A (közép) keleteurópai vagy monarchiai
A baloldali kép a Magyar Fotográfiai
Múzem tulajdona, a jobboldali reprodukció Barabás,
Batthyány Lajost ábrázoló litográfiájáról,
a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona
Egy közép-keleturópai típusú installáció
részei.
Ez a legbonyolultabb, s számunkra legérdekesebb. Az 1840-es évek
második felétől készült magyar dagerrotipek legtöbbje ilyenben van,
sőt a gyűjteményeinkben található dagerrotipek nagy része is. A
lemezt tartalmazó rész tokban van. A tok sötétbarna, rücskös, kissé
bőrt utánzó papírral borított, amúgy fából készül, felületét
domborított minták díszíthetik. Belül, felső részét többnyire fehér
selyemből készült párna béleli. Általában kis selyemszalag
korlátozza kinyithatását, kb. 100 fokig. Ez és a többnyire papírból
készülő "zsanér" általában szakadt. Az alsó felében fekszik a képes
rész. Tetejéből kiálló kis selyemfülnél fogva hajtható fel, és a
hátuljánál lévő kartontámasszal rögzíthető kb. 45 fokos állásban. A
karton és a doboz alsó része leggyakrabban ugyanolyan, fényes, vagy
dombormintás papírral (víztől tönkremegy!) borított. A lemeztartó
rész hátulján papírlap, többnyire a díszítőborítás anyaga, vagyis
nem karton. Utána vagy még egy (esetenként változó vastagságú), a
lemez hátuljához ragasztott karton, vagy rögtön a lemez következik.
Körülötte kartonkeret, ez a lemezt és az előtte lévő üveget rögzíti.
Legelöl kartonlapra feszített bársonyból készülő paszpartu,
nyolcszögletű ablakkal. A bársony kívül az installáció oldalait is
fedi, és a hátlapra is ráhajlik, kb. 1 cm mélyen. A hátsó díszpapírt
erre ragasztották aztán. A bársony színe piros (bordó), kék vagy
zöld szokott lenni. Díszíteni belepréselt mintákkal vagy/és
aranyszínű dombornyomású kartoncsíkkal szokták. Ennek mintája
többnyire körök, vonalak vagy virágok ismétlődő formája. Aranyozása
fényes. E védőcsomagolás típushibája, hogy az üveg mellett mindig
bemegy a levegő és a piszok. Sokszor nincs távtartó az üveg és a
lemez között. Gyakorlatilag mindegyik darabja javításra szorul. A
lemezt, ha lehet, ragasszuk két üveg közé, úgy, hogy az első üveg és
a lemez között papír távtartó legyen. A hátsó üveget mindkét oldalán
ragasszuk be vékony papírral, hogy ne törjön. Ha a két üvegnyi
vastagság semmiképpen nem fér el a paszpartuban (vagy a tokban),
kartont ragasszunk mögé. Papírcsíkkal körberagasztva légmentesítsük.
Ez lehet dupla is, javasolható a sarkokon külön darabbal
leragasztani. Ha az eredeti üveg túl kicsi (vagy bomlik, ami kis
csöppszerű, belül lévő pöttyökből, vagy a finom karcszerű repedések
hálójából látható), cseréljük ki. A régi üveget tanácsos megőrizni
mert tudományos kutatáshoz adathordozó lehet, ez vonatkozik az
eredeti installáció más, eltávolított részeire is. Az installáció
figyelmes átvizsgálása más szempontból is fontos lehet. Volt, hogy
az ismeretlen szerzőjű dagerrotípia szerzői etikettje a tok borítása
alól került elő, vagy, hogy azt egy előző beavatkozásnál teljesen
átalakították, de ez már a szakszerűtlen beavatkozások közé
tartozik, ami külön előadás témája lehetne.
3. Nyugat-európai típus
Egyszerűbb nyugat-európai típusú
installáció belső részei.
Balra fent a lemez, mellette a hátlapkarton az "ajtóval", balra
lent a papírpaszpartu. A jobb alsó elem a festett paszpartús
védőüveg hátsó oldala.
Ezt a változatot Franciaországban, Németország nyugati felén,
Svájcban használhatták legtöbben. (Magyarországon is előfordult, pl.
Kawalky Lajos képénél.) Barnaszínű papírral borított hátlapja alatt
kartont találtunk. (Az eddigi típusoknál általában enyvet használtak
ragasztónak, itt viszont valószínűleg keményítőt, ami nehezebben
oldható.) A kartonlap közepén egy kis "kaput" láthatunk, melynek
mérete a lemezéhez hasonló. A már teljesen kész installációba ezen a
nyíláson keresztül helyezték be a képet, majd vékony ragasztós
(többnyire kék színű) papírral rögzítették, és e kis ajtót
visszacsukva, a hátsó borítópapírral leragasztották. Ez a szétszedés
egyik legjobb iránya is. Az "ajtós" kartonlap után tehát a vékony
papírral leragasztott lemezt találjuk, majd a többrétegű paszpartu
kartonrészei jönnek. Az ablakforma lekerekített sarkú téglalap,
ritkábban ovális.
Előbb a legkisebb nyílású fekete, majd egy fehér v. ezüstszínű, majd
a nagyobb nyílású, vastag, rézsutos peremű aranyszínű lap jön, végül
ismét egy ezüstszínű. Ezután következik az üveg. A paszpartu
legnagyobb része ennek belső oldalára festve látható: leggyakrabban
fekete vagy barna alapon aranyszínű fémfóliából készülő csíkdíszítés
van. Ez többnyire az ablak formáját követi. Az üvegre festett
paszpartu ablakformája az említetteken kívül gyakran
"kapocsjelformájú" oldalakból álló téglalap. Néha csak a díszcsík
ilyen. A csíkon kívül más díszek is előfordulnak. Ha ép, igen jól
védi a dagerrotipet. Üvege gyakran törik el (mivel egyenetlen
felületen van). Ilyenkor egy másik üveglapot aláhelyezni is jó
megoldás. Körberagasztása szinte mindig sérült, ennek jellegzetes
színű eredeti papírja mindig egy darabból áll, s rafinált
hajtogatással simítják a sarkokra. Ez jellegzetes eleme e
csomagolásnak.
Barcella, Caroline. "Conservation Project of the Manila
Daguerreotypes."
http://notesonphotographs.org/index.php?title=Barcella,_Caroline._%22Conservation_Project_of_the_Manila_Daguerreotypes.%22
4. Amerikai ill. angliai típus
Ez a kép a Magyar Nemzeti
Múzeum tulajdona és bár Strelisky Lipót cégjelzését viseli.azt
valószínűleg utólag ragaszthatták rá mert jóval későbbi mint a
dagerrotip
Típushiba a rézpaszpartu és a lemez érintkezési felületén
keletkező oxidkeret, mely az ablak formáját képezi le a lemezen.
Néhány tipikus ablakforma is látható a képen. Általában a
bonyolultabb formájú és díszesebb kivitelű rézpaszpartu későbbi
készítésre utal a dísztelenebbekhez képest.
A kelet-európaihoz hasonló tokban van, csak ennek a toknak a
hosszabbik oldalán van a "zsanér", és a tetőpárnája díszes bársony.
A képrész nem hajtható ki belőle, hanem a doboz alja mint keret
veszi körül. Ebből könnyen eltávolítható. A kivett elemen leghátul a
lemez hátlapját láthatjuk, néha egy másik fémlap is van mögötte.
Szélein körbe a rézlemezből préselt keret ráhajtott pereme
található. A lemez után rézből készült paszpartu jön, belepréselt
díszítéssel (korai változatain nincs díszítés). Ablaka ovális,
kerek, lekerekített sarkú vagy "kapocsjeloldalú" téglalap. Ezután az
üveg, majd a már említett dombordíszített rézkeret eleje következik.
A körberagasztás ez alatt helyezkedik el. Ezt a kerettípust
láthatjuk az összes szakkönyv "hogyan bánjunk a dagerrotipiával"
című ábráin.
Leggyakoribb hibája a tok (keret) elveszésén kívül az elmálló
körberagasztás, bomló üveg. Típushiba a rézpaszpartu és a lemez
érintkezési felületén kibontakozó oxidkeret, mely az ablak formáját
képezi le a lemezen. Ez minden ilyen képen megtalálható. A
rézpaszpartu papírral való kibélelése állíthatja meg a további
rongálódást, vagyis a lemez felőli oldalát papírral borítjuk. A
körberagasztás feltétlenül cserélendő, ha fér, a lemez háta mögé is
tegyünk üveglapot, ha nem, legalább kartont. Mivel a körberagasztó
papír ráhajtása a keskeny rézkeret alól kilátszana, a szokottnál
vastagabb előüveget használtak (3-4,5 mm-es), s ennek csak az élén
van a ragasztópapír. A paszpartu rézelemei is korrodálódni szoktak;
ez fémrestaurátoroknak való feladat, bár aggályos, hogy a
tisztítószer maradványai milyen ártalmakat okozhatnak a képen
hoszabb idő alatt (mivel ez is a mikroklímába kerül).
Lásd még:
Preservation of the Daguerreotype Collection
http://memory.loc.gov/ammem/daghtml/dagprsv.html
The Cased Photographs Project of The Bancroft Library, University of
California,
http://bancroft.berkeley.edu/collections/casedphotos/conservation.html
De beschadigingen die men bij de daguerreotypie
http://www.permadocument.be/texte/NAg/dag/dag1.html
5. Atipusos előfordulások
A szabály erősítéséről szép számú kivétel gondoskodik. Természetesen
igen sokféle keret készült a fenti típusokon kívül. Bár legtöbbjük
inkább változatnak, vagy hibridnek mondható, vannak teljesen eltérő
konstrukciók is. Még valami, ami fontos: természetesen a fent
felsorolt típusok sem csak ott fordulnak elő, ahol a leggyakoribbak.
Az installáció jellege sosem határozza meg, legfeljebb valószínűsíti
a származási helyet.
Lásd még: THE DAGUERREIAN ERA The Birth of an Industry
The Collection of Matthew R. Isenburg The Presentation
http://www.dagazine.com/mi/exhibit/present.htm
6. Sztereo
A sztereodagerrotipek installációja általában eltér a velük egy
időben (és helyen) készített normál típusúakétól. Természetesen
nemcsak abban, hogy két kép és gyakran sztereonéző van benne.
Szerkezete, külleme is más. Miután itt csak kevés darabbal volt
dolgom, nem volna értelme típusokat emlegetnem. A legjobban a
francia eredetű anyag paszpartuja hasonlít egy másik, a
nyugat-európai, normál típuséhoz, de szerkezete egyszerűbb. Az e
tájékon készültek elég változatos képet mutatnak, többségük azonban
egy-két tulajdonságában hasonlít a már ismertetett változatokhoz
Lásd még: Lene Grinde: CONSERVATION OF STEREO DAGUERREOTYPE:
http://www.archiviostereoscopicoitaliano.it/documenti/Lene_Grinde_for_web.pdf
7. Utókori
A dagerrotip keretek nem elhanyagolható táborát képezik azok,
melyekbe a lemezt jóval készítése után keretezték be vagy át. Ezek
az installációk már nem dagerrotipia számára készültek, (rendes
papírképeknek többnyire) s abban a korban, mikor az át- vagy
behelyezés történt, rég nem volt már köztudott, mi kell egy ilyen
fotónak. Jobb esetben a régi installáció egy részével kerül át a
lemez az újba, de gyakran anélkül, s ez rendszerint komoly károkat
okoz. Az egyik leggyakoribb változatnál a paszpartu ablakában
rézbetét van, s ennek hátul kinyúló lemezkéit hajtják az előüvegével
összeszorított lemez hátára. így levegőt is kap s az üveg és a
dagerrotip bomlási folyamatokat okoznak egymáson. Van, hogy üveget
egyszerűen nem is használnak. Ilyenkor is az a dolgunk, hogy
mikroklímát készítsünk a lemeznek s ezt megpróbáljuk elhelyezni az
eredeti installációban.
8. Csak a lemez
Sajnos elég gyakori eset. Ha a rajta lévő nyomokból (leképződött
paszpartu, papírfoszlányok, stb.) vagy meglévő adatokból, régebbi
reprodukciókból tudjuk, milyen installációja lehetett, készítsünk
hasonlót (kissé stilizálva). Ha nem tudjuk miféle való hozzá, vagy
olyat készíteni nem áll módunkban, egyszerű díszítetlen
védőcsomagolás is megfelelő. (2 üveg közé, távtartó-paszpartu a
lemez elé, körberagasztás, hátlapborítás.)
A tárolás, kiállítás klimatikus vagy megvilágítási
körülményeinek hatásai:
A közvetett hatások ismertek: a kedvezőtlen feltételek a
védőcsomagolást károsítva okoznak bajt (pl. az eltérő hőtágulású
elemek gyakori, erős változások hatására "szétszedik" az
installációt, a rossz klíma tönkreteheti a papír- és textilrészeket,
elősegítheti a rézből készült darabok korrózióját.)
Állandó kiállításra (vagy ha a kellő körülmények nem biztosíthatóak)
- más fotóműtárgyhoz hasonlóan - inkább jó minőségű fakszimilét
használjunk. Tájékoztatásul készíthetünk úgynevezett rekonstrukciós
fakszimilét is, tehát az oxidáció, halványodás által láthatatlanná
tett képeket az eredeti állapotukat megközelítő formában mutathatjuk
be. A hasonmások révén pl. szerepeltethetjük ugyanazt a képet
egyszerre több kiállításon is. Az eredeti tárgy aurájára vágyó
látogatóink számára az év néhány nevezetes napján (előzetesen
meghirdetve) bemutathatjuk az eredetit. Ez a néhány nap
összehasonlíthatatlanul kisebb kockázatot jelent az állandó
jelenlétnél. S gondoljuk meg: egy közepes popsztárt sem tudunk
sokkal gyakrabban, egyszerűbben, eredetiben megszemlélni.
Flesch Bálint: Dagerrotipek installációja és
konzerválásuk egyes kérdései ARCHALTFOTOKONZERV,
1990-2007. 
